Trematocara variabile Tanganyika-tavi üvegsügér

Poll, 1952


Hím normál színezetben

A most bemutatásra kerülő sügér egyáltalán nem a megszokott Tanganyika-tavi sügér tipus. Bizonyára a hazai sügérbarátoknak is teljesen újdonságnak számít és ha a nevét ízelgetjük, ismételgetjük, akkor sem nagyon ugrik be semmi. Nem kell szégyenkeznünk, mivel a nemzetközi akvarista fórumokon sem nagyon találni róla információt. Az akváriumi tartásáról és szaporodásáról meg egyáltalán nincsenek beszámolók. Pedig Poll, az angol ichtyologus, Tanganyika-tó kutató már a negyvenes évek végén bemutatta a kongói Mobánál mélyről kifogott holotipust, de az európai akvarisztika számára csak a közelmúltban volt lehetőség először egy import révén megismerni ezt a nagyon „helyes”, kis áttetsző sügerecskét.


Hím imponáló színezetben

De elötte még néhány mondat a Trematocara nemről. A nem 9 faja mind a Tanganyika-tóban endémikus, tehát csak ott élnek, 7 és 15 cm közötti nagyságúak és anyai szájköltők. A nem jellegzetessége a mélyvízi életmód és az ahhoz kialakult, a fej alsó részén elhelyezkedő érzékelő pontocskák sora, melyek funkciójukat tekintve a Malawi-tavi Aulonocara nem képviselőihez teszik hasonlatossá. Nagy vándorok, vannak időszakok - valószínűleg a planktonbőség idején – amikor naponta, közvetlenül a sötétedés beállta előtt feljönnek a 10-20 méteres sekélyebb vizekbe élelemért, majd visszatérnek a 100-200 méteres mélységekbe. Hogy ezt a hatalmas nyomáskülönbséget átvészeljék speciálisan kialakult úszóhólyaggal és testfelépítéssel rendelkeznek.


Nőstény

Most már beszéljünk egy fajról, a Trematocara variabile-ről. Első látásra az indiai üvegsügérre (Chanda ragna) emlékeztet, testét nem fedik ezüst pikkelyek, így jól látni a belső szerveit. A magas hátúszó vége úgy hat, mintha le lenne csapva. A hátúszón és a farok alatti úszón fekete csíkozás, valamint fehér mintázat látható, ezzel ki is merült színezetének taglalása. De nem is a színpompája miatt lett sláger a T. variabile, hanem számos más jó tulajdonsága miatt.


Lesben álló hím

Mint már a bevezetőben említettem, a 150 méteres mélységek homokplatóin élnek, de csapataik néha, rövid időre a sekély vízeket is felkeresik. Hosszúra nyúlt mellúszóikkal lökik magukat előre, a többi úszót csak kifeszített vitorla gyanánt, siklásra használják. Kis termetük ellenére az eredeti élettérben a főbb táplálékot a csigák és a kis halak adják. Vadászó technikájuk is érdekes, „állukat” a talajra helyezik, farokúszójukat felcsapják, így kb. 15%-os szögbe állnak be és várakoznak türelmesen. Ha valami mozgást észlelnek maguk előtt, villámgyorsan lecsapnak rá. A nagy szemük alatt jól látható fekete érzékelő pontocskák radarként működnek, így tökéletesen tájékozódnak, valamint a legkisebb mozgást is érzékelik a nagy mélységekben, ahol már a teljes sötétség uralkodik.


Ikrázó pár

Amikor a múlt év szeptemberében a német nagykereskedésben megláttam a halakat, tudtam, hogy ez az én halam. Pedig, ahogy tanitómesterem az akvarisztikában Zsilinszky Sándor mondta volt anno, ha egy hal nem piros és nem ül ki az akvárium szélére és nem játssza el gitáron a kedvenc nótádat, akkor az nem lesz sohasem igazán népszerű. Hát ez a halacska bizony nem az a hal volt. Nem olyan, hogy a normál halandó szeme megakadjon rajta. De úgy látszik rám az ellenkezője igaz, no de ezt ne részletezzük. Mindenesetre 8 darabot megvettem (nem olcsón), gondolván, hogy majd jól elszórakozom velük. Mert azt tudtam, hogy egy mélyvízi halról van szó, tehát biztos nagyon stresszesek, érzékenyek, betegségekre hajlamosak stb. Ezt látszott igazolni, hogy az alig 5 centiméteres jószágokat 2 nagy zacskóba csomagolták és úgy bántak velük, mint a hímes tojásokkal.


Jól láthatóak a szem alatt elhelyezkedő
érzékelő pontok és a szájban a sárga ikrák

Nem akarom a tisztelt olvasó idegeit tovább feszíteni, mert az akváriumi tapasztalataim nagyon pozitívan alakultak. Egy frissen beállított, 170 literes, finom kvarchomokkal berendezett medencébe kerültek Xenotilapia nigrolabiata “Red princess”-ek és Paracyprichromis brieni”Velifer”-ek mellé. Háttérnek a hátüveghez támasztott lapos palaköveket alkalmaztam, a szűrést egy nagy felületű betéttel ellátott levegős szűrő adta, valamint plusz levegőporlasztás is volt az akváriumban. A Trematocara-k az első napokban a talaj felett egy csoportban lebegtek, de az etetésre biztatóan felgyorsultak. Napjában kétszer kaptak enni, egyszer fagyasztott cyclopsot, vagy artemiát, másodszor spirulina alga tartalmú lemezes tápot. Etetések után nagy hasat eresztve pihegtek a homokon. Általában meglepően nyugodtan viselkedtek, a társhalakkal és az akváriumon kívüli mozgással egyáltalán nem törődtek.


2 hete költő nőstény kicsikkel a szájában

Mivel még a méretéről sem voltak adataim – Ad Konings a Tanganyika Cichlids in their natural habitat című könyvében 7,5 cm-t ír – így számomra nagy meglepetés volt, amikor október végén észrevettem, hogy az egyik 5 centiméteres hal forgat. Az idáig még a nemi különözőségeket is alig fedeztem fel rajtuk, bár már volt egy köztük, amely a 6 centimétert is elérte és ennek a példánynak erősebbek voltak a fekete és fehér mintázatai, vagyis, ez lett az egyik hím. Mivel átlátszó halakról van szó, jól lehetett látni a nőstény szájában az élénk sárga ikrákat, melyek fejlődését nyomon lehetett követni. A 16-ik napon köpettem ki a nőstény szájából a már kiúszásra képes, de nagyon törékeny, hosszúkás 8 mm-es ivadékokat. Első ikrázáshoz képest a számuk meglepően nagy volt, 18 darabot számoltam meg. A kicsiket keltetett sórák naupliával etettem, a tapasztalat azt mutatja, hogy a száraz, tehát nem mozgó tápokra nehezen lehet őket rászoktatni. (Ez a felnőtt állatokra is vonatkozik.) A kicsik nagyon lassan nőnek, 4 hetes korukra érik el az 15 mm-t, de már ekkor a felnőtt állatok hasonmásai.


1 napos, kiúszó ivadék

Azóta volt már jó néhány ikrázás, mint kiderült 3 nőstény és 5 hím alakult a 8 halból. Sajnos, bár mindhárom nőstény forgatott már, de csak az egyik neveli ki végig az ivadékokat, a másik kettőnél a harmadik napon eltünnek az ikrák a szájukból. Most már jól kivehetők a nemi különbségek. A nőstények valamivel kisebbek, a fekete-fehér mintázat is halványabb, valamint a hát és a hasalatti úszóik sokkal rövidebbek. Imponáláskor a hímek testén további két vékony fekete csík jelenik meg és a “torkuk” is fekete színű lesz. Kisebb-nagyobb csatározásokat folytatnak, de azok egyáltalán nem komolyak, legfeljebb az úszósugaraik rongyolódnak, de a csapatból sohasem űznek ki egyetlen fajtársat sem. A homokban kis krátereket építenek, valószínűleg abban zajlik az ikrázás a hajnali órákban, amit sajnos még nem sikerült megfigyelnem.


2 hónapos, 2,5 cm-es kishalak

Vízük szennyeződésmentes, oxigéndús és két hetente részlegesen cserélt legyen. Összegezve, egy nagyon jó tulajdonságokkal rendelkező kis méretű akváriumban akár magukban is tartható, betegségekre nem hajlamos, érdekes életmódot folytató halacskát ismertem meg a Trematocara variabile-ben, melyet jó szívvel tudok ajánlani mindenkinek – nem feltétel, hogy sügérbarát legyen.

Kérdésekre telefonon, vagy e-mail-ben válaszolok.
A honlapon található fotók mind saját felvételek, további felhasználásuk bármely média fórumon nem megengedett!